2004. július 25-29.
Hernád (Szikszó)
indián
|
|
|
|
|
|
|
2004. július 25-29. |
|
|
Hernád (Szikszó) |
|
|
indián |
|
| július 28., szerda | |
| Másnapra már nagyon megemelkedett a Hernád vízszintje, kisebb belvizek is kialakultak (főként a tábortűz körül). Reggel arra ébredtünk, hogy a Karcsi elmondta a napi programot, ami a következő volt: mivelhogy még mindig esik az eső, elmegyünk a Szikszói uszodába fürödni. Viszont mindenkinek össze kellett pakolni arra az esetre, ha ki kéne üríteni a táborhelyet az egyre csak növekvő vízszint miatt. Megettük a gyorsan elkészített reggelit. Gábor és a sebesültkezű Eszter maradtak a táborban Jankának az egészségügyi okokból elhozott mobiljával együtt, hogy értesíteni tudjanak minket, ha gáz van. A táborhely elhagyásakor tapasztalhattuk, hogy mennyivel magasabb lett a víz. Két vizes részen is (mi gázlónak hívtuk) át kellett menni, és mindkettőnél derékig ért a víz. Az igencsak alacsony Zsuzsit a Totó felkapta, úgy sikerült neki kijutnia. Mikor mindenki kiért, elindultunk a már jól ismert úton Szikszó felé. Aztán egyszer csak volt egy elágazás, égy úgy gondoltuk, hogy rövidebb lesz, ha jobbra megyünk. Jól elcsűrtünk. Kb. 3 km után Aszalóra érkeztünk, ami egy Szikszó melletti falu. Egy utcai kútnál lemostuk magunkról a sarat. Elmentünk a vasútállomásra, hogy megnézzük, mikor megy vonat Szikszóra. Negyed óra múlva jött, viszont egy páran lemaradtak, mert elmentek vásárolni. Így aztán meg kellett siettetni őket, végül elértük a vonatot. A boltban hallottuk, hogy az előző napon 3:2 -re nyert a Fradi! Janka sikeresen megtudta, hogy KisSzikszó csak NagySzikszó után jön. A szikszói vasútállomáson a váróteremben reggeliztünk (kb. 12 órakor). Fejenként két zsemle/kifli jutott, de volt kakaó is! Ezután mentünk az onnan kb. 100 méterre lévő uszodába. A Rita és a Karcsi elmentek vásárolni, csak azután csatlakoztak a fürdőzőkhöz. Mindenki melegvizes zuhanyozással kezdett, ami igen jól esett. Azután megtámadtuk a két medencét. A nagyobban (ahol úszni lehetett) hidegebb volt a víz, mint a kicsiben, ahol ráadásul simán le is ért a lábunk. Szinte csak mi voltunk az uszodában. A kismedencében sorversenyeztünk és oléo-dingdingding-eltünk, a nagyban pedig vízilabdáztunk. Sokan (főleg lányok) egész idő alatt szinte csak zuhanyoztak. Nagyjából két óra után kijöttünk a medencékből, és megrohamoztuk a a hajszárítókat. Ezek az öltözők előtti folyosón voltak, és összesen csak 3 darab volt belőlük. Majdnem egy óráig szárítottuk a cuccainkat. Ezután visszamentünk a vasútállomásra, ott kajáztunk. Karcsi vész esetére vett nejlonzacskókat. Marci kettőt magára is húzott esőkabátnak. Visszaindultunk a helyes úton a táborba. Két teli marmont is cipeltünk, plusz egy csomó kaját az elkövetkezendő napokra. Esőtől ázottan elértünk a tábor közelébe. Itt azt tapasztaltuk, hogy már csak mellig érő vízben lehet bemenni a táborhelyre. Karcsi kijelentette, hogy a csíkosmókus projekt legnagyobb logisztikai kihívása következik. Nem is volt kérdéses, hogy ki kell menekíteni minden cuccot a szigetről. Sámánunk utasításának megfelelően 3 csoportban dolgoztunk. Az egyik csomagolt, pakolt (a lányok többsége), a másik (a fiúk) hordták fej fölött a cuccokat a „gázlókon” keresztül. A harmadik (Rita és Zsuzsi) a szárazon egy kicsit továbbvitték a dolgokat egy fához, és ponyva alá rakták őket. Közben nagyon fáztunk, ugyanis fürdőruhában voltunk a szakadó esőben. Kb. Fél óra alatt megmentettük az összes cuccot. De a neheze még csak most következett. Új tábort már nem tudtunk felverni, így maradt a Szikszói vasútállomás éjszakára. Mindenki felvett valamilyen száraz holmit. A legtöbb emberen nem a saját ruhája volt. Elosztottuk a közcuccot, amiknek a nagy része a Karcsi által vásárolt igen könnyen szakadó nejlonokban volt. Elindultunk a már nagyon (sőt, túl jól) ismert úton Szikszó felé. Elég rossz volt a hangulat, azon vitáztunk, hogy hazamenjünk-e, vagy sem. Lassan besötétedett. A táv 3/4-edénél volt egy tanya. Marcitól tudtuk, hogy néha szabadon engedik ott a kuvaszokat. Kicsit féltünk. Bevártuk egymást, és együtt mentünk át a lakott területen. Hál'Istennek csak egy kis palotapincsi ugatott meg minket. Nagy szenvedések árán, de végül is elértünk a vasútállomásra. A váróterem persze nem volt nyitva, úgyhogy az az előtte lévő fedett részen telepedtünk le. A közeli kútról vizet hoztunk, csináltunk belőle CBA szörpöt, megmosakodtunk egy kicsit, megmasszíroztuk egymást, és kreáltunk valami vacsora félét. Volt miből, hisz csomó mindent megvettünk előre. Közben megállt mellettünk egy vonat. Elég érdekesen néztek ránk. Megbeszéltük, hogy a holnap reggeli 4.35-ös vonattal hazamegyünk, mivel nincs semmi száraz cuccunk. Miközben vacsoráztunk, visszatért egy előbb leszállt leány, és kedvesen érdeklődött, hogy mit keresünk mi itt. Ajánlott nekünk egy panziót (természetesen nem néztük meg), adott nekünk két szendvicset. Beszélgettünk vele, megtudtuk, hogy görög katolikus, és fog menni egy zarándoklatra. Miután elment megcsináltuk fekvőhelyeinket, és majdnem mindannyian lefeküdtünk. A Karcsi és a Ramó igen lelkesen szétosztotta a szigeten gyorsan összepakolt és gazdátlan cuccokat. 11-12 óra lehetett. Mindenki gyorsan elaludt, kivéve a Jankát, aki egész este nem tudott aludni. | |